Home

EGYEDI BÚTOROK KÉSZÍTÉSE

Igyekszem minden ügyfélnek jól megtervezett bútort készíteni. Szeretek tervezni, az elmúlt 25 évben törekedtem tudásomat folyamatosan fejleszteni. Több mint 1000 megtervezett és kivitelezett bútor van a hátam mögött, s a jövőben is az igényes megrendelők otthonát kívánom szebbé tenni. Jellemzően a jó asztalosok jó kivitelezők is ! Ha egy adott „jó” tervből mindent jól értelmeznek, abból kiváló bútor születhet. Referenciabútoraim egy része saját tervezés, egy-egy részét lakberendezők, valamint ügyfelek tervezték. Tapasztalataim alapján jellemző hibaként említhető, hogy a gépészeti kiállások elhelyezése nem a megfelelő helyre történt. Ezért véleményem szerint a bútortervezést már ezek elhelyezése előtt el kellene végeztetni. Ha viszont már a helyzet adott – bárki hibájából is – akkor érdemes megfontolni, hogy vállaljuk ennek áthelyezési költségeit, vagy elfogadjuk inkább, hogy a következő húsz évben egy rosszul kialakított konyhát használunk.
Ajánlatkérés: sheldonbutor@gmail.com

Ha jól megfigyelik a referenciafotókat, látható, hogy nem használok internetről letöltött, stúdiókba, magazinoknak és katalógusoknak készített fotókat.

Manapság az alábbi okokból érdemes asztalost felkeresni bútorkészítés céljából: Ha a helykihasználást a lehető legjobban szeretnénk megoldani. Az emelkedő lakás négyzetméterárak miatt egyre inkább érdemes odafigyelni, hogy a megvásárolt lakásunkban ne pazaroljuk a kevés rendelkezésre álló területet. Tömeggyártásban készült adott méretű bútorok nagy helyet foglalnak el ahhoz képest, amennyi holmit el lehet helyezni bennük ! Sokkal magasabb minőséget érhetünk el, ha színben és méretben pont oda illik a bútorunk ! Fontos szempont lehet az is, hogy pont olyan bútorunk legyen, amilyet elképzeltünk magunknak az elkövetkező 20 évre. Több száz szín, végtelen méret- és beosztási variáció választható. Konyhabútoroknál a faltól-falig és a legjobb térkihasználáson túl fontos lehet a tűzhely szimmetrikus középpontba helyezése, amit elemes konyhabútorokkal nemigen lehet elérni. E nélkül sok esetben az összkép nagyban romolhat. Elemes bútorokkal a konyhaszigetek és térelválasztó átadópultok igényes kivitelezése sem oldható meg. Remélem sikerült segítenem a megfelelő döntés meghozatalában. Sok sikert kívánok mindenkinek a nagy kihívás leküzdésében, amit egy lakótér kialakítása jelent.
Ajánlatkérés: sheldonbutor@gmail.com
A beszerelt vasalatok minőségének fontos szerepe van a bútor tartósságában és használati kényelmében. Mindenki találkozott már nehezen működő fiókkal vagy leszakadt bútorajtóval. Ha csak lehet a világ vezető bútorvasalat gyártójának termékeit szerelem a bútoraimba. A BLUM, mint ausztriai központú világcég minden vasalatára élettartam garanciát vállal. Vagyis ha 10 év múlva tönkremegy egy fióksín, azt ingyen kicserélik. Ennek pontos menetét nem tudom, mert bár 20 éve építem be ezeket a termékeket a bútoraimba, de még nem fordult elő, hogy valamelyik megrendelőm jelezte volna, hogy cserélni kellene egy pántot vagy egy fióksínt. Természetesen lehet más minőségű terméket is beszerelni, s ezzel akár 10-20 %-os megtakarítást elérni. Ezt a konkurencia meg is teszi, ha olcsó árajánlattal szeretné meggyőzni a vevőt. A bútor látszólag ugyanolyan, főleg amikor leadjuk a megrendelést és még nem is láttuk a bútort. Aki olcsó vasalatot szerel a bútoraiba, az a kivitelezésből is megspórolja a ráfordított munkaidőt, ami az egész bútor minőségére negatívan hat.
Ajánlatkérés: sheldonbutor@gmail.com

BLUM katalógusképek

A SHELDON Bútorkészítő Bt-t 1993-ban alapítottam. Húsz éves kezdő szakemberként beszállítója voltam több bútorüzletnek. A kilencvenes évek bimbózó kapitalizmusa érdekes kihívás volt fiatal vállalkozóként. Minden erőmmel azon voltam, hogy saját bútorüzletem legyen, miután a bőrömön éreztem meg a kereskedők fizetési morálját. 1995-ben megnyitottam első saját bútorüzletemet Budapesten a VIII. kerületben. Majd a VII. kerület Damjanich utca 21-ben 1997-ben sikerült már egy színvonalas üzlethelyiségbe költözni, ami 2001-ig működött. Vácon lévő 1000 négyzetméteres műhelyemből 20 alkalmazottal láttam el budapesti üzletemet bútorokkal megrendelések alapján. A piac folyamatosan változik. A költségek növekedése, a piac átrendeződése hozta a bútorüzlet bezárását. Ettől függetlenül továbbra is folytatódott a bútorkészítés kevesebb alkalmazottal, kisebb költségekkel. Termékpalettám is változott, törekedtem a magasabb minőségre, igényesebb ügyfélkörre, csak egyedi, izgalmasabb, kreatívabb bútorok készítésével. Az irányvonal jónak bizonyult, a mai napig ez fejlődésem iránya. Sokféle árfekvésű alapanyaggal dolgozom – a bútorlaptól a tömör fáig – ami a bútor árára lényeges hatással van, de az elvégzett munka minőségében nem kívánok kompromisszumot kötni. Erdei László

Tulajdonos

Ajánlatkérés: sheldonbutor@gmail.com

Elérhetőség

Tevékenységi területem Budapest és agglomerációja. A helyszíni felmérés és az árajánlat készítése térítésmentes. Kérésre vidékre is elmegyek térítés ellenében.

Elsősorban én megyek mintakatalógusokkal felmérni a helyszínt és az igényeket. Így már tervezés előtt tanácsadással tudom segíteni az ügyfeleket a döntésben. Igény esetén az alábbi címen is fogadok ügyfeleket előre egyeztetett időpontban:

Erdei László üzletvezető Tel: 06/20-346-78-98 Email: sheldonbutor@gmail.com Cím: 1047 Budapest, Attila u. 12.

Ajánlatkérés: sheldonbutor@gmail.com